Határok

Bejegyzésem gyökerei a múltba nyúlnak vissza, de a megszületett kérdések most is aktuálisak.
10 éve már, hogy foglalkoztat az írás, a véleményformálás, blogolás. Ez a tíz év sok leckét, tapasztalást adott, ami által fejlődhettem. Tudtam azt, hogy szeretnék maradandó nyomot hagyni a világban, s szeretnék ösztönzőleg hatni az emberekre. Ezt a késztetést nem csak az írásban élhettem ki. Több olyan projektben vettem részt az elmúlt időszakban, ami szerintem értéket adott. Volt, hogy ez egy rendezvény szervezése volt főiskolai lányoknak. Azzal a céllal, hogy vonzóvá tegyük a pályát, amit választottak, s hogy kis melegséget vigyünk a tanár-diák kapcsolatba. Ezek a törekvéseim mindig remekül sikerültek. A résztvevők élményekkel távoztak a rendezvényről, és sokszor áttörtük a sztereotípiákat, megmozgattuk a szilárdnak-tűnő “köveket”.

Úgy gondolom, hogy a hiteles írás, blogolás, megkívánja a nyitottságot és az őszinteséget. Úgy érzem, ebből nálam sosem volt hiány. Én “kinyílni”, nyitni másokra nagyon szeretek. Találkoztam az utam során olyan “jó” tanácsokkal, hogy vigyázzak a nyíltságommal, mert visszaélhetnek vele. Igen, fontolóra vettem akkor. Talán tudatosan figyeltem is erre. Aztán rájöttem, hogy nincs mese, én ilyen vagyok. Számomra fontos a mély, őszinte beszéd.
Az utamon most ismét kaptam egy pici megerősítést. Attól a nőtől, aki a vengédem lesz május 10-én, az Örömünnep esten. Bea ezt vallja: “Az, hogy nekem hol van a határ, hogy mennyit mutatok meg, azzal önmagában nem bántok meg senkit. Elmondom, hogy nekem mi a történetem. Megosztom veled, s van ebben a szándékban valami szeretettel teli melegség. Ez a melegség pedig visszaköszön.”

hatarokfotó: 24.hu

S itt van egy aktualitás, a szociális média hullámzása. Az Instagramot már nem csak az “insta-tökéletes” fotók díszítik. Egyre több “természetes”, “real-life” fotóval találkozom, s ezek közül talán a legaktuálisabb D. T. Kriszta #anti-insta kihívása, ami nagy hullámokat hívott életre az online térben. Pont úgy, mint évekkel ezelőtt a 365 napig no smink, no filter kihívása. Érdekes gondolatokat, véleményeket szül nap mint nap, több blogger és influencer reagál a jelenségre, példaként csak Szentjobbi Kriszta írását említeném. Te hogy látod ezt? Vajon mennyire élethű egy-egy publikus feed? Mennyire frusztrál, hogy mindenfelé már-már hibátlan, örökké vidám fotókat látsz? S milyen érzéssel tölt el egy lepattogott körömlakk fotója ennyi megkomponált fotó között?

Erről és sok másról is beszélgetünk majd Beával május 10-én Kecskeméten. Rendezvényünk az Örömünnep címet viseli, bővebben itt olvashatsz róla.

“Gyógyítani a múltat, megélni a jelent és vigyázni a jövőt.” Ez vagyok én. Ebben van az egész életem.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli:
search previous next tag category expand menu location phone mail time cart zoom edit close